Először azt gondoltam, egy ilyen blogban fontos leírnom mi a lisztérzékenység, milyen tünetei vannak, aztán rájöttem, hogy ez túl száraz, unalmas nekem. A neten szörfölve erről rengeteg információt találunk, nem bombázlak benneteket ezzel kedves olvasók. Azt írom le, hogy mit jelent nekünk, akik ezzel szembesülünk nap, mint nap.
Ha csak szavakat kellene felsorolnom, akkor az első a megnyugvás lenne, hiszen amikor megtudtuk, végre magyarázatra leltünk, megtudtuk mivel állunk szemben. A biztos tudása, sokkal jobb, mint a bizonytalanság.
A következő a kutatás, hiszen mindig van kérdés, amire keressük a választ. Folyamatosan azon törjük a fejünket, hogy hol tudnánk beszerezni az alapanyagokat, milyen recept alapján dolgozzunk, hol olcsóbb. Sokan kutatják a gyógymódot, de erre felesleges időt, energiát pazarolni, ezzel együtt kell élni.
Ami még eszembe jut, az aggodalom, vajon mennyi kárt tett eddig a glutén a testében, vajon biztos mindent jól készítek e, nincs e szennyeződés. Egy egyszerű fagyizás kihívás, idegen helyen pedig küzdelmes. Én sokat gondolkozom azon is, vajon egy hétéves gyerek hogy birkózik meg ezzel a teherrel, hogy dolgozza fel, fel tudja e egyáltalán. Sokszor mondjuk Borinkra, hogy hipochonder, de vajon ez baj? Hasonló helyzetben vajon mi magunk hogyan tudnánk lemondani bármiről. Igen, nem csodálom, hogy nagy gondot fordít a belső hangokra, ingerekre, és igen, ő fontosnak tartja, hogy elmondja ezeket az enyhe, sokszor bagatellnek tűnő tünetetek, talán fél, hogy baja eshet, épp eleget hallotta a szövődmények, veszélyeket. Jól látod kedves olvasó, hogy igen az aggodalom a fő jellemzője a betegségnek a beteg szempontjából. Azt az aprónak nem nevezhető kis gondolatot még ide kell böknöm, hogy igen, és félek is. Lesz e újabb szövődmény, vagy a lisztérzékeny nagy kérdései, nem szenved e csontritkulásban, D-vitamin hiányban, vashiányban, egyéb felszívódási problémákban. A hosszútávú következményekről még nem is beszéltem.
Annyira szeretem Őt, féltem, talán kell a blog, hogy én feldolgozzam, hogy nem tudom megoldani a helyzetét, nem tudom meggyógyítani. Tehetetlen vagyok?! Nem, megteszek mindent, amit tudok. Meggyógyítani szeretném, de azt nem tudom, így megtanítom, hogyan tud együtt élni vele, és boldognak lenni.
Egyszer megkérdezte tőlem, hogy, ha ma hármat kívánhatnék akármit, akkor mit kívánnék, és igen, azt várta, hogy Ő legyen az első kívánságom, hogy ne legyen lisztérzékeny. Azt hiszem küzd, és abban bízom, hogy a mi segítségünkkel, és vezetésünkkel, erősebb ember lesz, mint valaha.
Az utolsó szó pedig, ha még emlékszel?! Lemondás. Nemcsak Bori részéről, azt hiszem egy hős, hogy ő kibírja, de a család is lemond sok mindenről. Miért kellene, mert egyenlő feltételeket akarsz adni. Egyszerű példa, képzelj el, egy egyszerű napot, mit tesz egy anya?! Elmegy a boltba, bevásárol az ebédhez, vacsorához. Ezt teszem én is, de a felvágottaknál időzöm, miért is, mert keresek, néha csirkemellsonkát, néha parizert, néha virslit. Vannak kedves ismerősök, akik már tudják mit szeretnék, mások olvasásra átadják a leírást. Egy kis városban nem olyan egyszerű vásárolni, hogy őszinte legyek. Na, de a vásárlásról később. Annyit mégis, hogy a vásárlás fő mottója az olvasás!!! Apró betűt is !!! Ha nincs még szemüveged, de nem látsz, akkor szerezz be ;-) Azt még muszáj megemlítenem, ha egy vásárba/búcsúba/bornapokon nem veszünk kaját, hogy is vennénk, hiszen gluténmentes nincs. Bár vannak kivételes alkalmak, mikor szerencsénk van, és véletlenül kifogunk valami gluténmentes finomságot, akkor aztán a többiekkel rohanunk a kürtöskalácsoshoz.
Legyünk pozitívak végre! Az utolsó utáni szó a siker öröme. Ez csodás boldogság. Tegnap például egy ilyen alkalom történt. Kakaóscsigát sütöttem, és elkenődtem, mert jót akartam, de nem festett szépen a végeredmény. Bori csigáját lazábbra akartam hagyni, hogy végre ne legyen száraz, hát száraz nem lett, de túl lágy maradt. Ronda volt, nagyon, gondoltam, na mindegy átgyúrom még liszttel, aztán legrosszabb esetben kidobom. Kakaós lett a tészta is, és utána sütés után is nagyon csúnya volt, elnézést kértem Borimtól, aki nem túlzok, zabálta, anya lehet, hogy csúnya, de isteni finom. Ezért érdemes!!!!Ez az az érzés, amely mindent feledtet, és helyrerak a szomorkásabb napokon.
Köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki támogat minket, segít nekünk, legyen az akár családtag, akár barát. Elsősorban azonban Borinak, mert megreformálta a "konyhámat" (sokkal egészségesebb lett), a lelkünket, új színt hozott az életünkbe. Szeretünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése