2014. január 30., csütörtök

Pizzás kifli glutén-és tejmentesen



Anyukám is "vérszemet kapott", mikor a császármorzsa sikeres lett, így rögtön kért a rizstejből, hogy akkor ő bizony begyúrj a pizzás kiflit. Kicsit féltem, hogy a kelt tészta, hogy fog sikerülni, de aztán nagyon kellemes meglepetés ért minket.

Recept:

1, 5 kg liszt, 2- ½ 2 dl olaj,6 dl tej, 5 dkg élesztőt, 3 teáskanál só, ha kevés a tej még langyosítok hozzá. Amikor összeáll, akkor kezdem az olajat adagolni hozzá. Amikor foszlós, akkor elég a dagasztás. Meleg helyen keltetem.Utána cipókra választjuk szét, és aztán a cipókat kör alakúvá nyújtjuk, majd körcikkekre vágva, beolajozzuk, utána pizzakrémmel megkenjük, és a végén feltekerjük. Végül sütjük. Aki nem tejérzékeny tehet sajtot a tetejére, és persze tehéntejjel is dagasztható.

Kicsit tartottam tőle, hogy nagyon hiányozni fog a sajt, de aztán egyáltalán nem volt hiányérzetem.
Szóval a végeredmény így nézett ki:

Tejmentesen, csuda finom

Gluténmentes tejjel készült (kevés lett a rizstej)


Lasagne tejmentes, és gluténmentes verzióban.

Nagyon feldobott, hogy a császármorzsa is finom lett a rizstejjel, és gondoltam, hát lelkem rajtam, megpróbálom.
Tészta  készen volt, rizstej megvolt, hajrá!!!!

Recept:

Elkészítettem a bolognai jellegű mártást a darált hússal, én ízlés szerint fűszerezem, paradicsomlével felöntöm, hogy jó leveses legyen. A hús 1 kg volt, ehhez adtam anyukám házi bolognai szószát, amit még a friss zöldségekből készített, plusz bazsalikom, só, bors.
Közben a besamelmártást is elkészítettem, körülbelül 5 dkg margarinnal, amihez rizslisztet adtam, amennyit felvett, aztán a fél liter tejjel forraltam, amíg be nem sűrűsödött.

Besamelmártás


Jénai tálban rétegeztem, alulra került a besamelmártás, utána tészta, húsos szósz, és így tovább.

Rizsliszttel készült tészta, alul a besamel

Rétegek

A Bori kapott sajtot is rá

rétegek


 A tetejére nem került sajt, illetve Borim gluténmenteséhez adtam, ha már nincs benne tej, a hús is csak kevés, mert nem szereti a húsit.

A végeredmény csodásan finom lett. A főzéshez a házi rizstej kiváló. Nálam kiállta a próbát.

Ilyen ínycsiklandó

Császármorzsa glutén- és tejmentesen

Első alkalom volt, hogy amikor megkóstoltam, majdnem sírtam, olyan boldog voltam, finom lett, és nem kicsit. Komolyan mondom, hogy életem legfinomabb császármorzsája lett.
Az első gondolatom, hogy na ezt hogy csináljam, vajon milyen lesz. A kukoricaliszt alapjában más, szárazabb lesz minden. Vágjunk bele, mindent a cél érdekében. És finom lett, azóta ezt készítjük mindig, na jó csak én. A nosalty-n találtam a receptre, kicsit módosítottam a mi szánk íze szerintire.

Recept:

1/4 kg kukoricalisztet,1/4 kg kukoricadarát,1 csomag vaníliás cukrot , 4 tojás sárgáját , 1/2 liter rizstejet, csipet sót összekeverek, és fél órát állni hagyom a masszát. A tojások fehérjét 1 evőkanál cukorral és pár csepp citromlével kemény habbá verek.A habot kézi habverővel óvatosan a lisztes masszához keverem. Lábosban (fémfüles) egy darab margarint felhevítek, abba öntök a masszából, és lapáttal forgatom folyamatosan. Széttépem a fakanállal apróra, úgy lepirítom. A lányaim málnaszörppel, én házi eperlekvárral imádom.

Mindenkinek a tetszését elnyerte, imádjuk, azt hiszem sokszor készítem még.

Borim adagja, házi baracklekvárral, hmmmm

Natúran

Tej kísérletek

Azt ígértem gluténmentes téma lesz a fő, de ezt hamar cáfolom, rögtön egy izgalmas kihívás. Andris diétája miatt kénytelen vagyok kitalálni valami magamnak a tejre. A kávét is képtelen vagyok meginni tej nélkül. Tudom, aki képben vagy tejhelyettesítők világában, semmi izgalmasat nem hozok neked. Én alig tudtam valamit erről, de a muszáj nagy úr!
Szóval kedves Melinda barátnőmet hívtam tanácsért, ő régebben sokat készített kókusztejet, segített is, és a receptje alapján próbálkoztam, a kókusztejjel. Ízlett, na nyilván nem olyan, mint a tehéntej, de élvezhető kávét kaptam végeredményül. Végül a recept:

Kókusztej verzió 1:

10 dkg kókuszreszelék (tudom a kókusz jobb lenne)
1/2 liter forró víz
Leforráztam, és állni hagytam 15 percet, aztán textilpeluson átnyomkodtam. Az eredmény 4 dl kókusztej lett. Némi állás, hűlés után, még a tetején keletkező kókuszzsírt is leszedtem, sütibe kiváló.

Kókusztej verzió 2:

20 dkg kókuszreszelék (tudom a kókusz jobb lenne)
1 liter víz
Felforralom, és utána botmixerrel összepépesítem, aztán szűröm. Végül ezt jobbnak érzem. Kávéhoz isteni.

Következő kísérletem a rizstej lesz.

Na, és mégsem.

Szójatej:

 A DM-ben jártam, és gondoltam megkóstolom az Alnatura szójatejét. Nekem ízlik. Más teljesen. Hosszútávon nem fogunk szójatejet inni, valahogy nem olyan jókat olvastam róla.

Például itt:
Sok kérdés merül fel bennem, itt olvashatsz róla, ha érdekel.
Nem tudom mi az igazság, de ha lehet variálok.

Rizstej:

Na ma rizstejet készítettem, hát elég bizarr, de meglátjuk majd. 
Hát natúran nem mertem megkóstolni, így a interneten böngésztem, vajon hogyan lenne guszta innivaló belőle. A sok hozzászólásból mazsoláztam, és egész jó verziót találtam. Pici sót, kevés cukor, és pici vanília. Ezt mixeltem össze, és tényleg fincsi lett. Andrisomnak úgy látszik mindegy mit iszik, csak sok legyen. Őszintén mondom nekem is. 
Úgy érzem másfél hét tejmentes diéta után, már szokom, nem hiányzik a tej. De a sajt rettenetesen. Na, de nem ez a téma. 
Gondoltam, ha már ilyen finom, akkor felhasználom, és főzök vele valamit. Féltem, mert elég sok negatív tapasztalatot olvastam róla. 
De erről majd egy másik bejegyzésben.

Recept:

1 kg rizst kb. 2,5 - 3-szoros tisztított vízzel felteszünk lassú tűzön főni.Amikor a víz tejszerű állagú lesz (kellően sűrű, fehéres-barnás színű), akkor leöntjük a rizsről (ez lesz a "fejésből" az első adag), és új vizet öntünk a rizsre, majd tovább főzzük.Mindezt addig ismételjük, amíg a rizs "ad tejet". Egy kiló rizsről 3 óra alatt körülbelül 3-4-szer tudunk vizet cserélni, és összesen körülbelül 1, 5-2 liter rizstej nyerhető így.A végén a rizst szitán átnyomkodhatjuk, és ezzel is nyerhetünk még egy kis sűrű rizstejet. 
Ezt a verziót készítettem, de találtam, egy egyszerűbb változatot, amit nem kell forralni, csak áztatni, azt is kipróbálom. majd. Hírt adok róla. 

Szóval, amit készítettünk belőle, az a besamelmártás, és anyukám pizzás kiflit kelesztett belőle, valamint a császármorzsához is kiváló volt.  

Rizstej 2. verzió:

Mivel elég kísérletező személy vagyok, nem nyugodtam, és kutattam tovább. Ez a próba nekem jobban bevált, egyszerűbbnek tűnt. 
Egy bögre rizs, 2 és 1/2 bögre forró víz, amit egy éjjel ázni hagyunk. Utána ezt turmixoljuk, majd szűrjük, majd felöntjük még két bögre vízzel, aztán vaníliával, fahéjjal, 1/3 bögre cukorral ízesítjük. Kinek mi tetszik.
Kicsit leülepszik, így használat előtt fel kell rázni. Ezzel is minden étel könnyen elkészíthető, én nem szeretem inni, csak főzésre használom. Inkább kókusztejet iszom, az nekem jobban ízlik. 

 
 

Berét

Adri barátnőm nagy berét készítő. Én lusta vagyok a krumplireszeléshez, pucoláshoz. Nekem az a mumus. Ezért nagyon örvendek, mikor meghív, egy jó berétre. Soha nem utasítanám vissza. Most is így voltunk, szerdán szinte mindig találkozunk, akkor végre senkinek nincs tánc délután, mármint a gyerekeknek, mi ugrálunk körülöttük. Mire átértünk már sült a finom berét, isteni az illata.
Ő rizsliszttel készíti, így már én is, megint tanultam valami újat. Egy hibája van, ami minden egyes alkalommal előjön, hogy KEVÉS. Ennyi éhes szájat, a hét gyerek úgy veti rá magát, mint a vércsék. A nyolcadik poronty még nem eszi, csak nézi, na de majd jövőre.
Egy valamit hamar megállapítottunk, hogy rizsliszttel sokkal finomabb, miért nem tudom, de a hagyományos búzalisztesnél jobb. Végre valami, ami gluténmentesen ízletesebb.

Recept:
 1/2 kg burgonya (5-6 közepes burgonya)
1 tojás
2 teáskanál só
Pici bors
5-6 evőkanál rizsliszt (hogy mennyi, hát azt nézni kell, mert a burgonyák is mások, valamelyik több levet ereszt, valamelyik kevesebbet) körülbelül 6 evőkanál, de tényleg az a lényeg, hogy tudjuk a serpenyőben formázni.
Képet elfelejtettünk készíteni, mert sütés, evés, szoptatás, szóval ezt a hiányosságot pótoljuk majd, de fenséges. Legalább megint meghívatom magam, Adri érted a célzást ugye?! :-)
Ízesíthetjük, ketchuppal, sajttal, tejföllel, ki mivel szereti.

2014. január 27., hétfő

Borikám 8 éves lett

Ez a nap is elérkezett, Bori január 24-én betöltötte a 8. életévét. Elképesztő! Milyen is legyen a szülinapja családi körben. Nem minden alkalommal főzök a vendégeknek, azt nem győzném, de most főzök. Eredeti terv szerint palacsinta party lett volna, de a tejmentes palacsintagyártás, nem most akartam tesztelni, ráadásul a húsos palacsintához nem kaptam rizstejszínt, csak zabtejszínt, na ennyi felé nem főzök. Így megváltoztattam a tervem, és pizzát csináltam, aminek a tetejére tettem sajtot, a miénkre nem tettem. Ezt sokkal egyszerűbb volt kivitelezni. A családot az előkészítésbe befogtam, szeleteltek, reszeltek. Mindenkit dicséret illet.Hála istennek mindenki megtalálta, amit szeret, összesen ilyenkor 12-en ülünk asztalhoz, a fiúkat pedig ölbe vettük, velük 14 fő a szűk család.
Így öröm ünnepelni, és jó látni, hogy mindenki jól érzi magát, és jól is lakik.

Gulténmentes, rizslisztes tésztával
Gluténmentesen, házi pizzakrémmel


Sütésre várnak. Igen, csak egy sütőm van :-D
Rizsliszttel készült pizzatészta:

Ez a recept adta az ötletet:
http://www.nosalty.hu/recept/glutenmentes-pizza-csak-rizslisztbol
De aztán nem variáltam ennyit, és a saját módomon csináltam, hát utálni fogsz, ha ki szeretnéd próbálni, mert én úgy találomra főzök.
500 dkg rizsliszt
3 evőkanál olívaolaj (pizzához mindig azt teszek)
fél élesztő (2-3 dkg)
melegvíz

pici cukor
Figyelni kell az állagát. Azt tapasztaltam, hogy néha kicsit más az alapanyagok minősége, ezért nem lehet pontosan tudni, olyan formálható, jól összeállt tésztát kell kapjunk.

Ugye milyen finomat lehet készíteni gluténmentesen, és tejmentesen, sőt kompromisszumot is lehet kötni. Na jó Te nem érzed, de hidd el! Vagy kérdezd meg őket!

Ennyivel nem érhet véget egy szülinap, kell még más is, ugye?!
Sütemény, igen, igen, igen!!!!

Anyukám csodás műve:

Gluténmentes piskótatekercs

Egész egyszerűen készül, a hagyományos piskótatészta. annyit módosított rajta, hogy rizsliszttel készíti, és porcukrot tesz bele, mert így kevésbé ragad. A sütőpapírt rizsliszttel szórja meg, mert úgy tapasztalta, hogy akkor nem ragad le, ugyan ettől lesz rajta egy barnás színű külső réteg, de ez nem rombolja az élményt. Házi baracklekvárral csinálja, mennyei.
A saját meggyes piskótámat elfelejtettem fotózni, majd pótlom, egy másik sütés alkalmával. az szintén tejmentes, és gluténmentes volt, és igen, nem tévedsz, rizsliszttel :-D

A nagy durranás pedig a TORTA, hát sógornőm ismét meglepett, én ilyet még nem láttam. Biztattam is, hogy blogot kellene indítania, mert ezeket a szépségeket mindenkinek látnia kell. Na, majd még győzködöm ;-)
Ja, és mielőtt még elfelejtem, Dorina keze munkáját dicséri a gyönyörű orchidea a képen. Hála istennek Bori az Ő kézügyességüket örököltem, nem az enyém.

Kakaós piskóta trüffelkrémmel (glutén és tejmentes)

És az utolsó kép : Az én csodás gyermekem, aki megérdemli a bulit

Boldog volt, kapott sok ajándékot, az ő napja. Boldog, egy anyának ez a legnagyobb boldogság!!!!

2014. január 26., vasárnap

Karácsonyi sütikavalkád

Komolyan megtervezem mindig a karácsonyi süti sütést. Első gluténmentes karácsonyunk az idei, így még gondosabban meggondoltam a dolgot. Egyeztettem Borimmal, hogy ő mit szeretne, meséltem, hogy mit találtam ki, ahhoz képest alakítottuk az ő sütitervét.
A receptek között minden évben szerepel a mézkalács, linzer. A többit az éppen aktuális kedvencekből választjuk ki. Idén keksztekercs, trüffelgolyó, pudingos kakaós lapocska, diós nápolyis süti lett, és a hab a tortán a Stahl Judit féle halálos csokitorta.

Mézeskalács:
1 kg finomliszt
3 kávéskanál szódabikarbóna
1 csomag mézeskalács fűszerkeverék
30 dkg porcukor
30 dkg margarin
2,5 dl méz
3 tojás

Először egy zacskós verziót próbáltam, ami sikerült is, de nagyon kevésnek bizonyult. Nem akartam felsülni, és ezért gondoltam megveszem a por változatot. Aztán úgy döntöttem, muszáj boldogulnom házi módszerrel.

Linzer:

10 dkg cukor
25 dkg margarin
30 dkg liszt
1 egész tojás
1 vaníliás cukor
Ezeket összegyúrjuk, majd hidegen 1 órát pihentetjük. Utána ½ cm vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk. Baracklekvárral összeragasztjuk, és akár tovább díszíthetjük.

Keksztekercs Adri-módra:
Adri barátnőm készíti a legjobb keksztekercset, apa, és a csajok szavazata alapján. Nekem nagyon ízlik, de ebben nem vagyok nagy szakértő. Alapjául muffin, és egyéb piskóta jellegű sütimorzsa szolgált. Ritkán, de előfordul ugye, hogy marad. Azt szárítottam, daráltam, és ebből készültek finomságok.

1/2 kg kekszmorzsa
8-10 dkg kakaópor
10-15 dkg porcukor
3/4 liter tej
A tésztához ezeket alaposan összedolgozzuk, figyelni kell, hogy ne legyen masszás, hanem nyújtható maradjon.
Krém:
25 dkg margarin (Rama)
30-35 dkg porcukor 
A nyújtáshoz a nyújtólapot meg szokta szórni kis zsemlemorzsával. Borinak ezt szintén készítek itthon, így mindig van kéznél.

Pudingos lapocska:
25 dkg puha margarin
10 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg liszt
10 dkg pudingpor

Csak összegyúrjuk, és golyókat formálunk, amit egy villával laposra nyomunk, sütőpapírral borított tepsiben sütjük. 180-200 fokon 10-12 percig. Nagyon tartós, lezárt dobozban sokáig eláll. Én vaníliás pudinggal készítem, és kakaóport teszek hozzá. 

Trüffelgolyó:
160 ml tejszín
250 gramm étcsokoládé
55 gramm vaj

A tejszínt felmelegítjük, megolvasztjuk benne a vajat és az apró darabkákra tördelt csokit. Alaposan összekeverjük. Picit hűl, formázzuk, és golyókat készítünk, azt bármiben megforgathatjuk, kakaópor, cukrok.

Halálos csokitorta:

http://www.stahl.hu/hu/recept/desszert/Halalos_csokitorta
Nálam ez viszi a pálmát, már rengetegszer elkészítettem, és mindig elfogy, nem is akármilyen gyorsan.



Diós nápolyi:
Nápolyilapot vettem az interneten, és nagyon vártam a felhasználást. Horváth Ilona-féle szakácskönyvben található ez a recept, kicsit módosítottam. Bár az eredeti verziót ki kell próbálnom. Sógornőm hiányolta a pirított dió, grillázs ízét. Igaza lehet.
2 tojássárgája
20 dkg cukor
20 dkg margarin
10 dkg darált dió
1 csomag vaníliás cukor vagy reszelt citromhéj
Az alapanyagokat összefőzzük, és kicsit hűlni hagyjuk. Utána az ostyalap közzé kenjük.

Na és ilyen lett a végeredmény. Meg voltak elégedve a fogyasztók. Csendben jelzem, én is.


Kihívás

Ha már olvastál tőlem pár írást, tudod, hogy nem vagyok ijedős típus, de ettől kicsit én is berezeltem. Tavaly februárban valamikor egy bejegyzést kaptam a hittanfüzetbe, hogy nyáron táborba várják, aki arra kedvet érez. Persze nem kérdés, hogy az én lányaim éreztek is. Itt kezdődött a dilemmám. Elengedjem, vagyis elengedem, de az evés? A sógornőmnek több tapasztalata van e téren, mint nekem. Megnyugtatott, hogy ugyan ők is jártak táborba, semmi gond. Visz magával, amit kell és kész. Nelly afféle mindent megold típus ;-)
Na erre vérszemet kaptunk, és rögtön felvettem a kapcsolatot, Zsuzska nénivel, a tábor ügyében. Rövid időn belül, megtudtam, hogy hol lesz a tábor. A tábor tulajával egyeztettem, hogy tudjuk megoldani az étkeztetést. Kialakult, hogy mindent viszünk, a menü listát megkaptam. Megbeszéltük, hogy előre lefőzöm az ételeket, és lefagyasztva elvisszük, hűtőtáskában, a tészták kifőzését vállalták. Megbeszéltük, hogy amiből ehet, azzal kínálják, ami nem gluténmentes (többnyire), akkor eszi a vitt ételeket.
Kezdődött a meló, nem kicsi, ugyanis, igen válogatós a drágám, így kicsit variáltam a menüjén. Megszületett az ötlet, hogyan csomagoljam, de erre is lett megoldás.

Menü elkészült, és a hűtőtáska, akkuk előkészítve! Minden egyébre is gondoltam, mint lekvár, és némi felvágott, nasik tára. Kenyér friss, és mellé még bolti, ha kell pótlásnak.
Nem lehet mondani, hogy nem izgultam, de kibírtam, és nem telefonáltam.
Pár kép, hogy mire nem jók, az aventes poharak:

 Minden elégnek bizonyult, és nagyon ügyes volt, mindent megevett. Egész rutinos lettem, alig várom az idei tábort.

Vásárlás

Hogy én hogyan oldom meg!
Két fő forrásom van, egy szuper Diéta nevű bolt Székesfehérváron a piac feletti galérián, ahol egy nagyon kedves hölgy segít mindenben, a választék pedig elképesztő. Szeretek itt körülnézni, mert mindent olvashatok, nézegethetek. Tudok tanácsot kérni, szerintem ez fontos.
A másik az internet. Több boltból rendeltem már, próbálom figyelni az árakat, de nyilván erre nem lehet alapozni, a házhozszállítást is figyelembe kell venni.Ha lehet összefogunk, és együtt jobban járunk. Ezt minden területen alkalmazom.
Ami bevált http://www.taca.hu , ahol nagyon sok információt is kapok, hasznos oldal, érdemes böngészni.


2014. január 18., szombat

Mai kísérlet- Gluténmentes Dörmi mackó

Sokan írtatok a kérésemre, hogy hol találok finom glutén-és tejmentes ételötleteket, recepteket. Egyik blogon leltem rá, köszönöm ezúton nektek. Így akadtam erre a kis finomságra.
allergenmentes.blogspot.co.uk
Gondoltam szinte minden van itthon, vágjunk bele, a lányaimnak nem kellett kétszer mondani, hogy segítsenek, amikor meghallották mit is forgatok a fejemben. Egyedül az almalé hibádzott, amit a délelőtt sétánk alkalmával meg is vettünk, máskor házi facsarással készítem el. Nyírfacukrom sem volt, de barnacukorral pótoltam, tudom kicsit törvénysértő, de próba szerencse.
A recept:

4 mackóhoz kell:
200gr liszt (én 150gr rizsliszt és 50gr zabpehelyliszt keverékével csináltam, de 100% rizsliszttel is jó, s akkor gluténmentes), én csak rizsliszttel készítettem.
2dl 100% almalé,
70gr xilit,
1 csipet só,
1 csomag sütőpor,
1 mokkáskanál szódabikarbóna,
4 evőkanál étolaj (én repceolajat használok), nekem napraforgó étolajom volt.
8 kocka Boci étcsoki, nekem más étcsokim volt itthon
Az almalevet a xilittel, a lisztet sóval, szódabikarbónával és sütőporral összekeverem. Összeöntöm őket, csomómentesre keverem, majd hozzáadom a 4 evőkanál olajat. A maci sütőformát kikenem tejmentes margarinnal (Ligát használok), megszórom rizsliszttel, s beleöntök megfelelő mennyiségű piskótatésztát. Az étcsokikat kockákra töröm és a kockákat is elfelezem, majd egy maciba 2 kocka (4fél) étcsokit nyomok, úgy, hogy a tészta ellepje. Légkeveréses sütőben 175 fokon aranybarnára sütöm (kb 15-20perc).
Ezeket a maci formákat még régen vettem a Lidlben, most jóra használtam. Szerintem muffin sütőben is megvalósítható, korongnak is kiváló csemege lesz.

                                                                        Ilyen lett


Finom lett, mindenkinek ízlett, azt hiszem többször fogom készíteni.A kísérlet sikeres lett!!!!!

Új vizeken

András fiam furcsa jelenséget produkál mostanában, egyre csúnyább, kiterjedtebb atópiája/ekcémája van, már a bal oldalát, és a kezét, lábát is elborította, sőt a testén áttért a jobb felére is. Elég ijesztő. Persze mire gondolok, ételallergiára. Főképp azért, mert én balga, múlt hónapban adtam neki tejet. Igen, aki ismer gondolja bolond vagyok, aki nem az meg valószínű azt, hogy egy majdnem kétévesnek csak most.  Miért olyan nagy ügy ez, hát nekem nagy ügy, mert valamikor akörül indult a bőrjelenség. Sőt egyszer nemcsak két kortyot ivott (zárójelben jegyzem meg imádja, és hisztizett mikor látta hogy mindannyian vacsira ittuk-megsajnáltam, gondoltam mi baja lehet), hanem egy vagy másfél decilitert, na akkor éjjel két órát volt ébren, és csipkedte, vakarta a bőrét, elég nagy ijedelmet okozott. Láttam, hogy szenved, és ez miattam van. Na mindegy is, majd feldolgozom lelkileg. Tudok vívódni ám, nem kicsit, Bori asztmáját, azzal hoztam össze, hogy két hónappal az ajánlás előtt adtam kiwit. Nem vagyok normális, hát nem, anya vagyok. Azt hiszem elég szoros közte az összefüggés.
Visszatérve, a bőre még hagyján, ápolom, ha nincs melege, akkor nem is viszket. A széklete viszont a borzasztóan, rettenetes kategóriát súrolja. Napi három alap, és ha jó napja van öt. Ikreim vannak, add össze, ha a másik sem sajnálja az élvezetet tőlünk, akkor lehet hét kakis pelus. Kész vagyok tőlük. Ilyenkor a hármas, vagy többes-ikrek anyukájára gondolok, és máris azt érzem, hogy csak, milyen szerencsés vagyok. Csak ennyi! :-D
Szóval, ezek kicsit feldúltak, és gondoltam a végére járok, jobb a biztos tudás, mint a bizonytalanság. Akármi legyen.
Igen, jól gondolod, ismét Tokodi doktort kerestük fel, és igen, ő is erre gondolt, bár örömmel fogadta, hogy a lisztérzékenység betegségének génjét nem hordozza, a cöliákiát így ki is zárta. Allergiavizsgálatot javasolt, vérvétel lesz jövő héten, és 10 nap múlva lesz eredménye. Valamint egy hónapig tejmentes diétát, hogy megfigyeljük a tünetek csökkennek e, ezt azért, mert a véreredmény nem biztos, hogy pontos a korából kifolyólag. Ez megy simán.
Mivel Andrisnak nem fogok külön főzni, ezt eszi majd Marci is, és mivel még szoptatok, én is lemondok egy hónapra a tejről, na de akkor a család is, legalábbis, ami a főtételt illeti. Tehát új vizeken evezünk, még így is a szerencsések közé tartozunk, hogy csak kétféle allergént kell kiiktatni, nem többet. Ismét kutatunk, keresünk, kicsit aggódunk, de nem vagyunk elkeseredve.

                                                                       Andrisom

Kenyér, Liszt

Ez a fő kérdés ugye, mindig. Magyarországon, ha ételt kell megnevezni, akkor óriási százalékban a kenyér ugrik be mindenkinek. Valószínűleg régről maradt ez ránk, és nyilván a modern kor hozománya, hogy tudjuk a fenyér kenyérnél van egészségesebb, fittebb, táplálóbb fajta.
Amikor egy ilyen betegség diagnózisával állunk szemben, akkor is ez az első étel, aminek elkészítésén elkezdünk gondolkodni. Hogyan tudunk jó kenyeret sütni, venni. Kinek melyik megoldás szimpatikusabb. Mi bőszen elkezdtük felmérni a terepet, először persze a tapasztaltabbat kérdezi az ember. Sógornőm veszi a kenyeret, Schaer márkájú, 400 grammos csodát. Igen teszteltük, nem rossz, de száraz, mivel ugye tartós termék, valahogy nem békültem meg vele. Az ára elég széles skálán mozog, 880 Ft-tól hozzáférhető, sürgősségi megoldásnak nem rossz. Mégsem az igazi, így hát nem elégedtünk meg, és kerestünk tovább.
Egy másik kedves barátnőm, Melinda, aki a férjének gyártja évek óta a kenyeret, megosztotta velem a titkát, azóta is hálásan gondolok arra a napra, átmentem, és kenyeret sütöttünk. Nagyon sokat tanultam tőle, sok apró praktikát osztott meg velem, persze a receptet is.
Ezt tovább is adom:

Fehér kenyér:
Glutenix alfamix vagy Naturbit lisztből kb. 900 g-os kenyérhez:
500 g lisztkeverék, 500 ml langyos víz, 20 g friss élesztő, 1 ek. olaj, 14 g só.
Kenyérsütő gép: tegyük az üstbe a vizet és oldjuk fel benne az élesztőt. Adjuk hozzá a lisztkeveréket és a sót, és kb. 1,5 órás programon készítsük el.
Hagyományos sütő: a hozzávalókat kézi mixerrel 2-3 perc alatt egyenletes tésztává dolgozzuk össze. Kiolajozott formában kelesszük kb. duplájára. Előmelegített 200 °C fokos sütőben süssük kb. 45 percig. Szebb színt kap kenyerünk, ha sütés előtt megkenjük olajjal.
Kaptunk egy finom kis kóstolót belőle, ami nagyon ízlett. Egy gond merült fel, amikor én készítettem el, akkor mégsem úgy sikerült. pedig követtem a tanultakat. Ennek ellenére ezt sütöttem, mert jobbat nem tudtam kitalálni.

Ez az első, kicsit túlkelesztett példány, de ennél már szebbet is tudok, ha nem szoptatok a kelleténél tovább
(Nem veszett kárba, a tetejét levágtam, abból lett zsemlemorzsa, a többit befalta Borim)
Készült szebb ezzel a recepttel, csak pont azért ez került fel, hogy lásd, nem mindig lesz elsőre szebb.

A következő receptet a boltban kaptam, egyik kedves óvónéni Ildikó, akinek a fia szintén lisztérzékeny osztottam meg velem, de ő is egy másik közös ismerőstől kapta a receptet. Köszönjük Tünde! Szóval szövevényes szálakon keresztül,terjednek az újabb, és újabb receptek. Hiába a szükség nagy Úr!

Fehér kenyér:
10 dkg Schaer mix B liszt
20 dkg Glutenix Alfamix liszt
2 evőkanál olaj
1 és 1/2 evőkanál só
pici cukor
1 dkg élesztő
3 dl tej
A mai napig ezt készítem, ez vált be Borimnak leginkább. Szoktam bucikat sütni, akkor a tetejét megszórom sajttal, na azt nagyon szereti.
Azért nem zárom ki a többi recept lehetőséget sem, mindig újabb, más, akkor finomabbra is találhatunk.
A gluténmentes lisztek világa igen terjedelmes, és bonyolult. Ezek a lisztek több összetevőből állnak, kukorica, rizs,burgonya, ezek a leggyakoribbak, persze minden más gluténmentes gabona is képezheti a liszt alapanyagát. Bonyolíthatja a kenyérválasztást egyéb allergia, amikor több összetevőktől mentes diétát kell tartani. Sok remek recept van, mindenkit kísérletezésre bíztatok. Na meg persze arra, hogy, ha valami finomságra talál, ne titkolja előlünk sem ;-)
Kis képsorozat, csak, hogy lássátok, hogy sokféleképpen felhasználható.



                                                       Ez mind egy recept alapján készült.

Lisztekről

Én nem próbáltam sokféle lisztet, gondolván, hogy bele is zavarodnék, ha mindegyik tesztelném. Ami nekem mindig van itthon:

Rizsliszt:
Nagyon szeretem, ráadásul az ára is barátságos. Isteni a főzelékek sűrítésére, levesek rántására (mondjuk erről lassan leszokunk), habarásra. A piskóta jellegű tészták készítésére csak önmagában elég. Muffint, tortaalapot nagyon finomat tudunk készíteni belőle. Palacsintát Adri barátnőm csak ebből készít Borinak, és azóta már én is eltanultam. Sőt, utolsó pizzatészta is ebből készült, bevált mondhatom.

Kukoricaliszt:
Minimálisat használok, például császármorzsa készítéshez, vagy piskótába pár dekagrammot, többet nem, mert nehézzé teszi a tésztát.

Schaer mix B:
A kenyérhez használom inkább, de persze minden másra is alkalmas, de valahogy így alakult nálam, szebb színe van, mint a Glutenixnek, sárgásabb.

Glutenix Alfamix:
Ebből fogy a legtöbb, a rizsliszt mellett. Nagyon szeretem, nemcsak kenyérsütésre használom, hanem süteményekhez. Szerintem mindenre tuti. Nokedli, kenyér, édes, és sós sütemények.

Kicsit a kész kenyerekről. Hát nem sok sikerélményem volt, nyilván, néha veszünk, mert tízóraira mit vigyen a gyerek, ha nem szendvicset, vagy affélét. Inkább én szeretem készíteni, mert akkor van, hogy csak harmad adagot készítek a kenyérrecept szerint, inkább friss legyen. Akármit is csinálunk csak frissen finom a kenyér, bolti száraz. Borim, ha nincs kenyere nagyon szívesen visz puffasztott rizsből készült kenyeret, szereti, ezért ez mindig van készleten itthon.
A kenyérből pedig mindig van a fagyasztóban, sőt minden fagyasztóban, ahol megfordulunk, hiszen ki tudja hol van rá szükség. Pirítóban kiolvasztva finom, és friss hatású. Néha csak azért sütök, hogy tudjak elrakni, vagy éppen kenyérmorzsát készítek belőle. Ha száraz már, és mégis csomagolni kell, akkor sokszor melegszendvicssütőben készült szendvicset rakok neki, imádja. Vagy bundáskenyeret sütök, és azt visz. Előfordult, hogy maradék palacsintát csomagoltam. Ezeket a meglepiket imádja.
Picit kapcsolódik még a témához, hogy a panírozáshoz isteni a burgonyapehely, zsemlemorzsa helyett. Érdemes kipróbálni.
Mindenesetre tudom, hogy az internet egy nagy útvesztő, és mindenkinek más tanács, ötlet válik be, de nagyon érdemes figyelni, és igen, néha kicsit több időt rászánni a kutatásra, hogy újdonságot, vagy éppen meglepő kísérletet végezzünk. Sok sikert hozzá!!! Remélem, kedvet kaptál?!
Egy friss kép a szép szeletekről
Ez a legfrissebb kedvenc

A kenyérrecept alapján készült, 4 zsemle lett belőle, ami sokkal hamarabb fogy el

2014. január 15., szerda

Hogy mit jelent nekünk a lisztérzékenység?!

Először azt gondoltam, egy ilyen blogban fontos leírnom mi a lisztérzékenység, milyen tünetei vannak, aztán rájöttem, hogy ez túl száraz, unalmas nekem. A neten szörfölve erről rengeteg információt találunk, nem bombázlak benneteket ezzel kedves olvasók. Azt írom le, hogy mit jelent nekünk, akik ezzel szembesülünk nap, mint nap.
Ha csak szavakat kellene felsorolnom, akkor az első a megnyugvás lenne, hiszen amikor megtudtuk, végre magyarázatra leltünk, megtudtuk mivel állunk szemben. A biztos tudása, sokkal jobb, mint a bizonytalanság.
A következő a kutatás, hiszen mindig van kérdés, amire keressük a  választ. Folyamatosan azon törjük a fejünket, hogy hol tudnánk beszerezni az alapanyagokat, milyen recept alapján dolgozzunk, hol olcsóbb. Sokan kutatják a gyógymódot, de erre felesleges időt, energiát pazarolni, ezzel együtt kell élni.
Ami még eszembe jut, az aggodalom, vajon mennyi kárt tett eddig a glutén a testében, vajon biztos mindent jól készítek e, nincs e szennyeződés. Egy egyszerű fagyizás kihívás, idegen helyen pedig küzdelmes. Én sokat gondolkozom azon is, vajon egy hétéves gyerek hogy birkózik meg ezzel a teherrel, hogy dolgozza fel, fel tudja e egyáltalán. Sokszor mondjuk Borinkra, hogy hipochonder, de vajon ez baj? Hasonló helyzetben vajon mi magunk hogyan tudnánk lemondani bármiről. Igen, nem csodálom, hogy nagy gondot fordít a belső hangokra, ingerekre, és igen, ő fontosnak tartja, hogy elmondja ezeket az enyhe, sokszor bagatellnek tűnő tünetetek, talán fél, hogy baja eshet, épp eleget hallotta a szövődmények, veszélyeket. Jól látod kedves olvasó, hogy igen az aggodalom a fő jellemzője a betegségnek a beteg szempontjából. Azt az aprónak nem nevezhető kis gondolatot még ide kell böknöm, hogy igen, és félek is.  Lesz e újabb szövődmény, vagy a lisztérzékeny nagy kérdései, nem szenved e csontritkulásban, D-vitamin hiányban, vashiányban, egyéb felszívódási problémákban. A hosszútávú következményekről még nem is beszéltem.
Annyira szeretem Őt, féltem, talán kell a blog, hogy én feldolgozzam, hogy nem tudom megoldani a helyzetét, nem tudom meggyógyítani. Tehetetlen vagyok?! Nem, megteszek mindent, amit tudok. Meggyógyítani szeretném, de azt nem tudom, így megtanítom, hogyan tud együtt élni vele, és  boldognak lenni.
Egyszer megkérdezte tőlem, hogy, ha ma hármat kívánhatnék akármit, akkor mit kívánnék, és igen, azt várta, hogy Ő legyen az első kívánságom, hogy ne legyen lisztérzékeny. Azt hiszem küzd, és abban bízom, hogy a mi segítségünkkel, és vezetésünkkel, erősebb ember lesz, mint valaha.
Az utolsó szó pedig, ha még emlékszel?! Lemondás. Nemcsak Bori részéről, azt hiszem egy hős, hogy ő kibírja, de a család is lemond sok mindenről. Miért kellene, mert egyenlő feltételeket akarsz adni. Egyszerű példa, képzelj el, egy egyszerű napot, mit tesz egy anya?! Elmegy a boltba, bevásárol az ebédhez, vacsorához. Ezt teszem én is, de a felvágottaknál időzöm, miért is, mert keresek, néha csirkemellsonkát, néha parizert, néha virslit. Vannak kedves ismerősök, akik már tudják mit szeretnék, mások olvasásra átadják a leírást. Egy kis városban nem olyan egyszerű vásárolni, hogy őszinte legyek. Na, de a vásárlásról később. Annyit mégis, hogy a vásárlás fő mottója az olvasás!!! Apró betűt is !!! Ha nincs még szemüveged, de nem látsz, akkor szerezz be ;-) Azt még muszáj megemlítenem, ha egy vásárba/búcsúba/bornapokon nem veszünk kaját, hogy is vennénk, hiszen gluténmentes nincs. Bár vannak kivételes alkalmak, mikor szerencsénk van, és véletlenül kifogunk valami gluténmentes finomságot, akkor aztán a többiekkel rohanunk a kürtöskalácsoshoz.
Legyünk pozitívak végre! Az utolsó utáni szó a siker öröme. Ez csodás boldogság. Tegnap például egy ilyen alkalom történt. Kakaóscsigát sütöttem, és elkenődtem, mert jót akartam, de nem festett szépen a végeredmény. Bori csigáját lazábbra akartam hagyni, hogy végre ne legyen száraz, hát száraz nem lett, de túl lágy maradt. Ronda volt, nagyon, gondoltam, na mindegy átgyúrom még liszttel, aztán legrosszabb esetben kidobom. Kakaós lett a tészta is, és utána sütés után is nagyon csúnya volt, elnézést kértem Borimtól, aki nem túlzok, zabálta, anya lehet, hogy csúnya, de isteni finom. Ezért érdemes!!!!Ez az az érzés, amely mindent feledtet, és helyrerak a szomorkásabb napokon.
Köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki támogat minket, segít nekünk, legyen az akár családtag, akár barát. Elsősorban azonban Borinak, mert megreformálta a "konyhámat" (sokkal egészségesebb lett), a lelkünket, új színt hozott az életünkbe. Szeretünk!