2016. január 17., vasárnap

Tiramisu

Borim hetek óta nyúz a tiramisuért, de eddig nem volt időm elkészíteni
Ma mivel névnapozni mentünk a mamához, végre rászántam magam, így viszünk is valamit.
Mivel nem volt gm babapiskótám, keksszel helyettesítettem, arra a koffeinmentes kávé (gyerekverzió 😉), ebbe kevés rumaromát szoktam tenni, majd a krém, ami habtejszín, mascarpone, porcukor kombínàciója. Érzésre készült, így pontos recept nincs is. Finom lett, de azért babapiskótával az igazi.

Bori 10 éves lett

Borim immár a kétszámjegyű életkorba lépett, elképesztően repül az idő.
Meglepetésbuli fogadta szombat délután, fergetegesen mulattak. Minden kedvére, ahogy kell.
Tortában nehéz évről évre újat alkotni, de úgy látszik nem lehetetlen.
Most egy tej és gluténmentes torta készült, gumicukorral kirakva.
A tortaalap egyszerű 6 tojásos piskóta, rizsliszt és glutenix alfamix keverékét használva.
A krém nagy kedvencem, a lúdlábtortám krémje, rizstejjel elkészítve.

2016. január 10., vasárnap

Menüterv

Sokat gondolkoztam, mi minden tudná segíteni a mindennapi életünket, főleg a nyolcórás munkarendem és a négy gyerek, Bori gluténmentes diétája mellett.
Végül több kiszámítható pontot határoztam meg.
Egyik a menüterv, ami nem szentírás, mozgatható, variálható, hiszen az élet is mozgalmas, váratlanságokat hoz.
Először kínlódtam a minnél hosszabb időre szóló terv miatt, de rájöttem , hogy felesleges többhétre dolgozni. Most arra törekszem, hogy vasárnap egyeztessem a családdal, ötleteljünk együtt, így mindenki úgy érzi kicsit az ő kívánsága, és valóban az. A másik, hogy heti egyszer vásárolunk nagyot, direkt ez alapján. Idő, energia, némi pénz spórolás is ez. Ki írom a naptárba így áttekinthető, kiszámítható mindenki számára.
Nekem bevált.

Bundás virsli avagy corn dog

Lányaim találtak egy videot és persze, minden újdonság szuper, főleg, ha angol neve van, az valami csúcsújdonság.
Ma hagytam magam, reggelire elkészítettem.
Tényleg egyszerű, gyors, laktató. Természetesen gluténmentesen és laktóznentesen készült.
Hozzávalók:
20 dkg kikoricadara (az Aldis finom szemcséjű vált be nekem)
10 dkg liszt (Glutenix alfamixvolt most megbontva)
1 tojás
1 teáskanál cukor
2,5 dl laktózmentes tej
1/2 teáskanál sütőpor
Bors, só, pirospaprika
Virsli

A virslit feleztem és lisztben megforgattam, hogy a massza tapadjon rá. A masszát csak összekevertem, majd egy pohárban öntöttem és a hústűre felhúzott virslit megforgattam benne, forró olajban sütöttem ki.
Hústű helyett hurkapálcát is lehet hasznàlni, de nekem ez volt kéznél. 😉

2016. január 3., vasárnap

Olívabogyós csavart

Pár hónapja ismét megkívántuk az olívabogyót és mivel a pizzára nem fogyott el, kutatásba kezdtem. Mi legyen a maradékkal, amit Andris fiam nem falt még fel. Rövid keresés után találtam egy csodás receptet, de kissé bonyolult elkészítés miatt változtatásokra szántam el magam, lesz, ami lesz alapon.
Minden hozzávalót beleszórtam és bele a kenyérsütőbe, dagasztóprogramra. Utána a kívánt formára csavartam.
170 fokon pirulásig sütöttem. Isteni lett.
Hozzávalók:
67 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 1 evőkanál cukor, 5 evőkanàl extra szűz olívaolaj, 3 teáskanál só, 4 dl víz, olívabogyó ízlés szerint, olykor apróra vágott lilahagymát is adok hozzá. Isteni eledel.