2018. április 15., vasárnap

Diós golyók

Szeretjük a diót, és szívesen sütünk, főzünk belőle. Egészségesebb receptet keresve találtam rá erre a végtelenül egyszerű édességre.

Recept:

20 dkg durvára vágott dió
1 tojás
1 evőkanál negyedannyi édesítő
1 teáskanál őrölt fahéj

Ez összekeverjük, majd golyókat formázunk belőle, vizes kézzel. Sütőpapírral bélelt tepsiben sütjük, kb 170 fokon. Egy kedves barátnőmnek küldtem a finom falatból.


Sós perec

Borimnak most épp a perec jutott eszébe, és talált is egy receptet, persze a youtubeon, de aztán szépen kijegyzetelte, majd pedig megcsinálta, annyira ügyes, büszke vagyok rá! 
Eredeti forrás itt: 

Hozzávalók :
1 kg liszt
0,5 liter tej langyos
1 kocka élesztő
1 tojás
1 deciliter olaj
8 evőkanál cukor
1 evőkanál só
Első lépés: 2 deciliter langyos tejhez hozzáadunk 1 evőkanál cukrot, majd az élesztőt megvárjuk hogy felfusson. A lisztet, a tojást, a maradék cukrot, a sót, az olajat, az élesztős folyadékot, majd a tejet összegyúrjuk majd egy ruganyos tésztát kapunk. Egy órát pihentetjük. Előmelegített 200 fokos sütőben 8 10 percig sütjük a pereceket. 1 evőkanál lisztet, elkeverünk 1 evőkanál sóval, majd annyi vizet adunk hozzá hogy egy joghurthoz hasonló állagot kapjunk, ezzel a masszával lecsurgatjuk a pereceket, majd vissza rakjuk a sütőbe 2 3 percre:
És kész!



Fánk, sütőben sütve

Nagyon szeretjük a fánkot, de megmondom őszintén, a sok olajtól ég, és fáj a gyomrom, ezért próbáltam ki ezt a verziót. Nekünk nagyon ízlett. 

Recept:

50 dkg Alfamix liszt
1 kávéskanál só2.5 dkg élesztő
3 dl tej
4 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor (én házilag készítem, körülbelül egy evőkanálnyi felel meg, egy zacskónak)
1 db tojássárgája
7 dkg margarin
Én nem szoktam sokat körülményeskedni, a dagasztóba beszórok minden alapanyagot, a megfelelő állagban és hőmérsékleten, majd jó kidagasztja és formázva kelesztem. Körülbelül 170 fokon sütöm, tűpróbáig, majd a közepét lekvárral töltjük meg, porcukorral is meg lehet hinteni, ki hogy szereti. 
Jó étvágyat!!!





Májkrém

Nagyon régen keresem a megfelelő receptet, de főképp elszántam magam, és persze májat is vettem.
A recept innen származik, kipróbáltam a májat megfőzve is, úgy nekem jobban ízlett, nem annyira markáns ízvilág. Még fogok tovább kísérletezni, kicsit lazítani a krémen.
Beszámolok a továbbiakról.