2015. október 22., csütörtök

Tejterhelésen jártunk

Eltelt egy év mióta a terheléstől újra jelentkeztek Andrison a kiütések, ekcéma. Így ismét menni kellet elsőre nem volt anyás szoba, így az első éjjelt egy kisméretű gyerekágyon töltöttük. Hát.... képzelje el mindenki. 
Egy új módszerrel tesztelnek. Ez annyiban más , mint eddig, hogy valamilyen készítmény, jelen esetben egy barackos joghurtosnak tűnő valami csoda volt, és figyelik a reakciókat, de azt nem tudjuk van e benne tej. Emelkedő adagokban, 20 percenként, amit Andris alig tudott kivárni, annyira ízlett neki a dolog.
Ezt követően már csak várakoztunk, és még egy éjt bent kellett tölteni a kórházban, de ekkor már ne kapott terhelést. 

Épp ennyit maradt nyugton végig
Az anyás szobában, délutáni szieszta
El nem tudom képzelni, hogy tudta ugyanazt az ebédet megenni három napig
Mivel nem mutatott semmilyen reakciót, ezért következő héten ismét be kellett egy napra menni. Ezt barátnőm kíséretében tette, mert aznapra semmiképp nem tudtam szabadságra menni. Akkor is emelkedő adagokban kapott valamit, de ekkor már hazajöhettek. Itthon folytatni kellett a teljes tejmentes diétát. 
Két hétre rá ismét menni kellett, most a gasztroenterológiai konzultációra. Mivel semmi tünet nem jelentkezett, ezért napi 2 dl laktózmentes tejet kell kapnia, amíg nem megyünk ismét konzultációra. 
Várjuk.......

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése