2015. október 25., vasárnap

Citromtorta Rebinek

Citromtorta
Rebeka már 11 éves lett és szerettem volna kedveskedni neki, citromtortát kért, hát meg is kapta. Bár megleptük, hiszen este nem számított vendégségre, de épp ezt szerettük volna. Kis virággal, ajándékkal, tortával felvértezve csaptunk le rá. Látszik is a fotókon a meglepettség, és zavartsága. Boldog volt. 

Recept:

Az alap nagyon egyszerű 6 tojásos piskóta, mit már megszoktam, és 26 cm-es tortaformába sütöttem, közepes hőfokon, majd hűtöttem a rácson, és kettévágva az alabbi krémmel töltöttem meg.

Krém:
10 dkg porcukor 2 tojás sárgája 2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja 10 dkg vaj Elkészítés: Az adalékokat a vaj kivételével habverővel egyneművé keverjük, majd gőz fölött tovább kevergetve besűrítjük, és lehűtjük. A habosra kevert vajjal elegyítjük a citromos, kihűlt krémet. Készíthetjük úgy is, hogy a vajjal együtt sűrítjük össze az adalékokat, ekkor lényegesebben tovább tart a művelet. Piskóták, lapok töltésére alkalmas.

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu

Hozzávalók: 10 dkg porcukor 2 tojás sárgája 2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja 10 dkg vaj Elkészítés: Az adalékokat a vaj kivételével habverővel egyneművé keverjük, majd gőz fölött tovább kevergetve besűrítjük, és lehűtjük. A habosra kevert vajjal elegyítjük a citromos, kihűlt krémet. Készíthetjük úgy is, hogy a vajjal együtt sűrítjük össze az adalékokat, ekkor lényegesebben tovább tart a művelet. Piskóták, lapok töltésére alkalmas.

2 tojás, 2 evőkanál liszt (én kukoricaliszttel készítettem), 20 dkg porcukor, 1 dl tej (hajdinatejjel készült), 2 citrom reszelt héja, 1 citrom leszűrt leve, 15 dkg puha margarin (tejmentes)
A tojásokat a liszttel elkeverjük, és hozzáadjuk a cukrot, majd a tejet, és lassú tűzön sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről, kavargatva langyosra hűtjük. Ezután keverjük bele a citrom levet, és a reszelt héját és a margarinnal habosra keverjük. 
Naranccsal is készíthetjük.
Hozzávalók: 10 dkg porcukor 2 tojás sárgája 2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja 10 dkg vaj Elkészítés: Az adalékokat a vaj kivételével habverővel egyneművé keverjük, majd gőz fölött tovább kevergetve besűrítjük, és lehűtjük. A habosra kevert vajjal elegyítjük a citromos, kihűlt krémet. Készíthetjük úgy is, hogy a vajjal együtt sűrítjük össze az adalékokat, ekkor lényegesebben tovább tart a művelet. Piskóták, lapok töltésére alkalmas.

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu
Hozzávalók: 10 dkg porcukor 2 tojás sárgája 2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja 10 dkg vaj Elkészítés: Az adalékokat a vaj kivételével habverővel egyneművé keverjük, majd gőz fölött tovább kevergetve besűrítjük, és lehűtjük. A habosra kevert vajjal elegyítjük a citromos, kihűlt krémet. Készíthetjük úgy is, hogy a vajjal együtt sűrítjük össze az adalékokat, ekkor lényegesebben tovább tart a művelet. Piskóták, lapok töltésére alkalmas.

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu
A dekoráció Bori ötlete alapján történt
Drága Rebi, Boldogságost Neked

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése