2017. január 26., csütörtök

Túrógombóc reform

Amióta gluténmentes túrógombócot kell készítenem, azóta kevesebbszer főzöm, egyszerűen nem sikerül eltalálnom melyik dara megfelelő, és mindig valami gigszer üt be, tudom tudom, úgy is lehet istenire sikerült, de többnyire csalódtam.
Edit kolléganőm talált egy receptet és átküldte, gondoltam, hogy az eddigieknél nem járatok rosszabbul, kipróbálom. Eredeti receptet itt találod: Túrógombóc

Hozzávalók:

50 dkg túró
1 púpozott evőkanál útifűmaghéj
2 tojás sárgája

Én dupla adagból készítettem, kicsit variáltam a recepten.
A hozzávalókat jól összedolgoztam, majd 3 órára a hűtőbe tettem. Utána a szokásos módon főztem, bár ezek a gombócok pillanatok alatt megfőttek, így résen kell lenni. Olajon pirítottam egy kis gluténmentes zsemlemorzsát, és abban megforgattam a kész gombócokat. Azt hiszem ez lesz az új alapreceptem, mindenkinek ízlett, ami egy hat tagú családban ritkaság, meg kell becsülni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése