2016. március 28., hétfő

Diós répatorta

Másik családi kedvenc a répa, így a húsvéti sütimenü részévé vált a répatorta.

Hozzávalók:
15 dkg liszt (schar mix B és rizsliszt), 10 dkg barnacukor, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál fahéj, 1 késhegynyi szegfűszeg, 1 késhegynyi gyömbér, 23 dkg sárgarépa reszelve, 12,5 dkg daráltdió, 1,3 dl étolaj, 2 db tojás
Máz: 10 dkg krémsajt, 12.5 dkg mascarpone, 20 dkg porcukor

A sütőt előmelegítjük, kivajazzuk, kilisztezünk egy tortaformát. A tésztához lereszeljük a répát, és összekeverjük a durvára darált (vagy késsel apróra vágott) dióval. Egy tálba szitáljuk a liszteket, hozzáadjuk a sütőport és a fűszereket, a reszelt narancshéjat, majd jól elkeverjük. A tojást habosra verjük, beleöntjük az olajat, a cukrot, majd a répás keveréket, és végül gyorsan összeforgatjuk a lisztes keverékkel is. A masszát a tortaformába tesszük, és megsütjük. Ha kész (fogpiszkálóval ellenőrizhetjük), kivesszük a tepsiből, és a formában hagyjuk kicsit hűlni (kb. 30 perc)
A máz hozzávalóit elkeverjük, és ráöntjük a kihűlt tésztára. Kicsi rázogatjuk, esetleg kanállal elsimítjuk, hogy egyenletesen fedjen. A tortát formával együtt betesszük a hűtőbe és hagyjuk, hogy megdermedjen a teteje (ez legalább fél óra, de minél tovább hagyjuk, annál jobb).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése