2019. január 6., vasárnap

Mascarpones csokikrémes torta

Minden születésnapra igyekszem valami új tortát alkotni, ami nem egyszerű, tekintve, hogy a szűk család hat fős. Vannak visszatérő kedvencek, amiket egyszerűen muszáj ismételni, mert annyira nagyon a mi ízvilágunk.
most egy már bevált krémet választottam, csak a külső lett új.

A torta alapja egy piskóta, amit én részben a növényi tej főzés során visszamaradt szűrléményből készítettem, részben schar mix b lisztből.

A krém nagyon egyszerű:

2* 500 gramm mascarpone
2 evőkanál negyedannyi édesítő Diawellnes
6 evőkanál tejföl
olvasztott étcsokoládé én találomra csináltam, nagyjából 2 tábla lehetett

Az olvasztott csokit a felvert krémhez adtam, majd rögtön megkentem a tortát, kívül, belül. Ennyi krém elég volt a 26 cmes tora bevonására.

A díszítéshez:

Zserbógolyókat késztettünk.

Hozzávalók:


  • 25 dkg darált keksz, esetemben, ami maradt a karácsonyi kekszekből
  • 25 dkg dió darált
  • 20 dkg baracklekvár
  • Pici almalével állítottuk össze a masszát. A golyókat kakaóporban forgattuk, és volt, amit hagytunk simán. 
Rafaellót is készítettünk hozzá, ez alapján a recept alapján.

Ilyen lett, nagy örömet okozva.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése