Annyira szokatlanul érint még mindig, hogy sajnálnak, sokan mondják, hogy ők ezt nem bírnák, milyen nehéz és rossz lehet nekünk.
Egyrészt értem mögötte a jó szándékot, és együttérzést, olykor én is elkenődöm, ha szokatlan vagy megoldatlan helyzet elé kerülök. Önsajnálatba tudok esni, és mérges vagyok a világra, hogy sok helyen nincsenek felkészülve a speciális igényekre, illetve divatdiétának gondolják, mint valami mániát.
Hihetetlen, hogy vendéglátó helyeken pincéreknek fogalmuk sincs mi az a glutén. Értem én, hogy halandó ember, aki életében nem találkozik a fogalommal-nagy szerencséjére-nem tud róla, de egy étteremben, cukrászdában, fagyizóban ez minimális elvárás lenne, és itt most csak a glutén fogalmára gondolok. Természetes lenne, hogy legalább meg tudják mondani, hogy vajon ehet e valamit az ember lánya náluk.
Másrészt az embernek a gyermeke a legfontosabb kincse, bármit megtesz érte, ez nem áldozat vagy gond, ez természetes. Nyilván elfáradok, és vannak jobb időszakok. Azt szeretném, ha nem érné Borit hátrányos megkülönböztetés, de azt hiszem, ez kivitelezhetetlen. Egy táborban, ahol ő mást eszik-ezért általában nem szokott bánkódni, mert mindig azt főzök neki, amit szeret, míg a többiek nincsenek ilyen jó helyzetben-egy kiránduláson, ahol ő nem fagyizhat, amikor egy versenyen müzliszelet az ajándék, amiből ő nem ehet, és még sorolhatnám órákig. Tény, hogy sokkal nagyobb odafigyelést igényel, egy tábor nem a lazításról szól itthon nekem, hanem a készenlétről, a friss kenyér szállításról, az előregondolásról, kicsit az aggodalomról. Egy szülinapi buli nemcsak a szülinaposnak szóló ajándék problémáját veti fel, hanem a milyen süti lesz, milyen rágcsák és a többi. Egy ottalvós buli nem csak a pizsicsomagolásról, hanem a kenyér, és ropogtatni való, keksz elpakolásáról, mi lesz a vacsi, a reggeli, ebéd. Érdekes módon, ezeket a cselekvéseket szinte észre sem veszem, sőt nagy köszönettel tartózom, mert minden barátnője és azok családjai tárt karokkal és mindig nagyon készséges segítséggel állnak, sőt készülnek, és gondolnak Borira, ami anyai lelkemet hálával, boldogsággal tölti el.
Különlegesnek, és nem szerencsétlennek élem meg a helyzetünket, általában, ami bármilyen furcsa is sok pozitív változást is hozott életünkbe a lisztérzékenység.
Sokkal jobban figyelünk rá mit eszünk, és mit veszünk meg, sokkal kevesebb készételt fogyasztunk, alig járunk gyorsétterembe, mondjuk bármilyen étterembe sem gyakran, illetve arra tudatosan készülünk, utánajárunk melyik helyeken tudunk nyugodtan enni.
Borit sokkal jobban érdekli a gasztronómia, mivel látja, és érzi, hogy milyen öröm a főzés, sütés. Remek az együtt töltött idő, közben beszélgetni, és alkotni, majd együtt megenni, ami szintén remek családi program. Fontosnak tartom, hogy megtanulja ezt a tudományt, hiszen ez egész életében elkíséri. Persze, vehetnénk kész termékeket, de ízében, frissességében, összetételében közel sem olyan jók, mint a saját.
Ráadásul az éves kontrollokon mindig készül vérkép, nagyon odafigyelnek rá, így nem kell aggódnom. Bori megtanul odafigyelni az egészségére, ugyan még kiskamasz, gyerek, de azt remélem, hiszem, hogy sokkal egészségesebben fog táplálkozni felnőttként, és a gyermekeinek átadja majd a tudást, ezt a fajta ráfigyelést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése