2016. július 27., szerda

Cukkinis kakaós süti

Igen, igen és igen. Ellentmondásos és mégis mennyei. Az eredeti recept szerint napokig friss, ezt nem tudom meg, de kb. 5 órát az volt.
Azt sajnálom, hogy miutàn bekebelezték az egészet, nem fotóztam le az arcukat mikor megmondtam mi van benne 😂😂😂

Hozzávalók:

25 dkg cukor 
1 dl étolaj 
1 dl kókusztej 
3 tojás 
1 ek. citromlé 
kb. 50 dkg cukkini (megtisztítva, lereszelve 35 dkg legyen, picit a reszeléket besózzuk és konyharuhába csavarva kinyomkodjuk) 
csipet só 
30 dkg rizsliszt/naturbit liszt
7 gr sütőpor 
5 gr szódabikarbóna 
5 dkg holland típusú kakaópor 
késhegynyi őrölt fahéj

A száraz hozzávalókat összekeverem, majd a tojással, tejjel, cukorral, olajjal elkevert masszához adom. Majd a cukkini bele és mehet a 200 fokra elmelegített sütőbe, 10 perc után 175 fokon tűpróbáig sütjük. Sütőpapírral bélelt kenyérformában készítettem.

2016. július 18., hétfő

Táborozás OFF

Végre vége. Tényleg elég volt. Nagyon vegyes érzelmekkel estünk át rajta.
Mint minden szülőnek nekem is nehéz a nyár, hosszú a szünet, nincs elég szabadság, stb......stb.... Nehézség. 
Örömmel fogadom, ha vannak lelkes táborszervezők, akik szeretettel vigyáznak csemetéimre kicsit helyettem, élménnyel töltik fel őket, kitöltik az idejüket, szeretgetik őket. Ebben nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon szeretik Borit. Próbálnak maximálisan segítőkészen hozzáállni a lisztérzékenység tényéhez, segítenek, ahol tudnak. Érzik hogy elég teher ez számára, illetve olykor számunkra is. Itt nem a hétköznapokra gondolok, hiszen abban már 3,5 év rutinunk van, jól megy, zökkenő nincsen, hanem a különleges alkalmakra, helyzetekre. Mikor egy versenyen müzliszelet, vagy kekszes csoki a jutalom, mikor egy szülinapi zsúrra sütivel, rágcsával kell érkezni, mikor mi nem eszünk kürtöskalácsot a vásárban, mikor nem tudunk fagyizni, hanem irány a jégkrémért a legközelebbi boltba. Ezek nehéz helyzetek. Ellenmondásos, tudathasadásos szituációk. Lehet, hogy Bori nem úgy tekint rá, de nekem vérzik a szívem, megbélyegezve, csalódottan ér. Mondhatom, hogy nem gond, mondom is, de belül félőről, megőrjít, nem akarom, hogy hátrányos megkülönböztetett legyen, hogy másnak tekintsék, nem akarom azt sem, hogy különleges, csodabogárnak nézzék. Mostanában sokan gondolják, hogy ez valami úri passzió, fogyókúra, hát nem tűr tintafestéket, hogy ilyenkor mit érzek. Persze segítő foglalkozásúként, próbálok felvilágosító munkát végezni e téren, de felforr a vérem. Hogy miért, mert anya vagyok, ennek a csodálatos, de ettől a "betegségtől" olykor szenvedő, néha bizony emiatt követelőző, akarnok, néha zavart gyermeknek édesanya. Ezt nem értheti, érezheti senki, csak aki hasonló anya. 
Kicsit elkalandoztam. 
Az első táborban az étkezést nem tudták biztosítani, de mivel nem volt messze, sőt, így minden másnap vittem a következő két napra az ebédet, kenyeret, ha kellett. Jobb is így, mert ha neadjisten biztosítják, akkor azon aggódsz, hogy biztos gluténmentes e, vajon tudják e mit jelent, vajon hogy készítik, vajon hogy tárolják, és tálalják stbstb, nem tudom minden aggodalmam felsorolni. Sorstársak, ugye megértetek.....
A következő tábor előtt ért a telefon, hogy nem kell gondoskodnom, szállítanom az ebédet, mert úgy főznek, na paramami indul, és pörög, de csak a második mondatig, olyan hölgy főz, akinek a gyereke is érintett, lisztérzékeny, és mindenki gm kaját eszik. Azért nálam, aki olykor maximalista és főleg ez ügyben igen kényes, körültekintő, még mindig nem hagyott alább a negatív gondolat, de egy frissen sütött kenyérrel, és egy zacsissal elengedtem, csak magamban küzdöttem a "démonjaimmal". 
A harmadik tábor ideje eljött, ismét kenyér sütés, nasi vásárlás, bármi , ami bírja az utazást és a 40 fok hőséget, strandra vihető. Itt szintén kapott ellátást. Első meghökkenés, egy fehér karszalag gluténmentes felirattal, ez jóóóóóó, látják, tudják, de most komolyan egyetlen módja, hogy ezt kezeljék. Nekem ez elég ellenmondásos érzelmeket kelt. Tudom túlérzékeny vagyok, de minden gyereknek narancssárga, neki fehér, nem szám, hanem gluténmentes. Ennyi, most komolyan. Á, na jó túltettem magam rajta, nézzük a jó oldalát. Első telefonálásától levert a víz, indultam volna érte elméletben azonnal, erre anya jó a kajaaaaaa. Oh, anyapara csitul, béke, három napig már nem is aggódtam, annyira. Csak egy kicsit, elég a pénz, mit eszik a strandon, van e bármi gm holmi ott, elég e a nasi, vagy mit tudom én, csak úgy jönnek az aggodalmak, sorban, csendben, halkan lopóznak meg a gondolataimban, de nem mondom, minek frusztrálni magam, és mást. Hessegetem. Végre hazaér, anya szar volt a kaja, brokkolileves, micsoda trauma, zöld íze van, vajon ezt kitől hallotta, de a legdurvább gyümölcsleves helyett, ami savanyú volt, épp, ahogy mi szeretjük. Anya, de a többiek nem ették még, én meg majd el epedtem, na ez kell anyaként, kés a szívbe. 
Anya, te vagy a legjobb szakács!!!! Hoppá páli fordulat, éljen, szeret, imád, és értékeli a munkámat, amit főképp miatta végzek. Jövőre is mehetsz táborozni Bori
Holnap gyros lesz kislányom, és eszik, legalább az első fújig. 
Én megkönnyebbültem, köszönöm.........