Eljött az idő. Andris fiam tejterhelésére készülünk.
Augusztus 27-én kell reggel bevonulnom a kórházba vele. Reggel nyolcra megyünk, nem ehet, ihat addig. Nem kell féltenem, velem lesz. Akinek viszont ikrei vannak tudja, hogy elválasztani őket, több napra, ebben a korban, borzasztó. Ők nagyon kötődnek egymáshoz, és mivel én vonulok a kórházba vele, így a két legfontosabb személy az életéből három napra elvonul. Nagyon féltem, nem tudom hogy reagál, bár igyekeztem felkészíteni, beszéltünk róla, hogy mi fog történni, de mégis. A szívem szakad meg.
A másik félelmem, hogy vajon milyen eredménnyel zárul a vizsgálat, marad a diéta, vagy nem szükséges folytatni. Egy biztos, mióta nem kap tejet, tejterméket, és semmi olyat, amiben van tej, nem volt beteg, talán két náthás betegség volt, és egy lázzal járó vírusfertőzés, na és egy enyhe hányás, hasmenés. Hét hónap alatt nem tartom soknak, főleg úgy hogy előtte nyáron, a 40 fokos melegben is fulladt, és inhalátorra szorult. Diétája előtt szinte mindig köhögött, hurutos volt, most ennek nyoma sincs. A pulmonológus már sprayt, és gyógyszerszedés javasolt rá, amire most semmi szükség.
Mindenképpen beszámolok az eredményről, talán bátorítást is nyújthatok a sorstársaknak.
Na, túl vagyunk rajta!!!!
Hát mit mondjak. Nem tudtak a jöttükről. Nagyon kíváncsi lennék ki adott időpontot nekünk, mert az is rosszul tudta, hogy éhgyomorra kell menni. Olyan drágák voltak a nővérek, hogy rögtön hoztak reggelit a drágámnak. Utolsó morzsáig felfalta, és utána itta a laktózmentes tejcit is.
Első nap bekenték a pofiját, kis cicabajszos csibész lett belőle. Aztán 30 perc múlva 1 ml, és 30 percenként emelve az adagot 3ml, 5ml, 10ml, 15ml, 30ml, 50ml.
Második napon reggel kellett 2 dl tejet meginnia, ami simán ment, várta, és örömmel szívta ki a szívószállal a pohárból. Mellette a reggeli is elfogyott. A kórházban jól érezte magát, sokat mosolygott, élvezte a rácsos ágyat, mindig abban játszott. Illetve a parkot, annyira boldog volt, amikor kint voltunk, kóborolt, felfedezett, nézelődött. Sokat emlegette a tesókat, apát, mindenkit.
Az anyás szobánkban annyira jó volt összebújni, és csak egyikükkel lenni, teljes mértékbe rá figyelni, el sem tudom mondani, akinek ikrei vannak érti mire gondolok. Ennek ellenére mégis félnek éreztem magunkat, annyira, kimondhatatlanul hiányzott a drága Marcim.
A harmadik napon már nagyon vártam a hazamenetelt, de nehezen telt el az idő. Reggel 2 dl laktózmentes tejjel indítottunk, és vártunk. Komoly reakció nem volt, de itthon folytatnunk kell a terhelést egy hónapig, mindennap 2 dl laktózmentes tejjel. Kicsit aggódom, az ekcémától félek, de biztosat akarok tudni. Meglátjuk, várunk......
Még mindig félek
